Hírek
Hódok jelentek meg a Hosszúréti-patak melletti záportározóban
Az eurázsiai vagy európai hód (Castor fiber) Eurázsia legnagyobb, jellegzetes rágcsálófaja. Magyarországon védett, természetvédelmi értéke: 50.000 Ft.
Magyarország hódállománya a 19. század közepére a vadászat miatt kipusztult, 1996 és 2008 között zajlott visszatelepítési program, melynek sikerét jelzi, hogy 2019 végére hazai állománya becslések szerint közel 8500 példányra nőt.
A környéken a Hosszúréti patakban és a Törökbálinti tóban telepedtek meg, innen vándorolhattak most Budaörsre is.
A hód az Európai Unióban Natura 2000-es közösségi jelentőségű jelölőfaj. Az EU által 1992-ben elfogadott Élőhelyvédelmi Irányelv (92/43/EGK) II. és IV. mellékletében szerepel. Valamint a 275/2004. (X.8.) Kormányrendelet 2. A) mellékletében. A Berni Egyezmény III. függelékének hatálya alá tartozik. Az IUCN Vörös Listáján „nem fenyegetett (LC)” fajként szerepel.
A fentiek okán a Duna-Ipoly Nemzeti Park állásfoglalását kértük az ügyben, akik a befogást nem javasolták, mivel egyrészt költséges eljárás, másrészt a hódok nagy távolságokat képesek megtenni, akár napokon belül visszaköltöznének a tóba. Vagy új egyedek laknák be a megüresedett helyet.
A Nemzeti Park a fák egyedi védelemmel való ellátását hódrágás ellen jóváhagyta, mivel az nem természetvédelmi hatósági engedélyhez kötött tevékenység, így azt az Önkormányzat saját hatáskörben elvégeztetheti.
A kidőlésveszélyes fákat a BTG Nonprofit Kft. munkatársai eltávolították, a többi fa törzsére a napokban a homokkal kevert festéket visznek fel. Ezt a hódok nem szívesen rágják, így felhagynak a fák kidöntésével és remélhetőleg békében odébbállnak.