Szociális bérlakás - névjegyzék
Ügyleírás
Azt a lakásigénylőt, aki a szociális helyzet alapján történő bérbeadás feltételeinek megfelel, a Polgármester a névjegyzékbe felveszi és erről a lakásigénylőt határozatban értesíti.
Önkormányzati bérlakás megüresedése esetén a névjegyzékbe felvett kérelmezők közül a bérlőt a Szociális és Egészségügyi Bizottság jelöli ki.
A Szociális és Egészségügyi Bizottság a bérlő kijelölésnél a jövedelmi, élet- és lakáskörülmények, valamint környezettanulmány alapján dönt.
Önkormányzati lakás szociális helyzet alapján meghatározott időre, legfeljebb 2 évre adható bérbe.
A szociális helyzet alapján történő bérbeadásról, valamint az ilyen jogcímen bérbe adott lakás ismételt bérbeadásáról a Szociális és Egészségügyi Bizottság dönt.
Szociális helyzet alapján lakás bérletére az a nagykorú személy jogosult,
- a) aki a kérelem benyújtásának időpontjában – házastársak és élettársak esetében a felek egyike – legalább 5 éve Budaörs Város közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkezik és Budaörs Város közigazgatási területén életvitelszerűen lakik, és
- b) akinek háztartásában az egy főre jutó átlagos havi nettó jövedelem a bérlő kijelölését megelőző 6 hónap átlag jövedelme alapján a szociális vetítési alap összegének négyszeresét (114 000 Ft), egyedül élő esetén a szociális vetítési alap összegénekhatszorosát (171 000 Ft) nem haladja meg, és szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. § b) pontja alapján vagyona nincs.
- c) írásbeli nyilatkozatban vállalja, hogy a bérleti jogviszony időtartama alatt az Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ Család- és gyermekjóléti szolgálattal a Rendelet 40. § (1) bekezdése szerint együttműködik,
- d) nem áll fenn a Rendelet 6. §-ban felsorolt kizáró okok egyike sem.
Csatolandó mellékletek
- az igénylő nyilatkozata a lakás adatairól, valamint a lakásban közös háztartásban élő személyekről;
- az igénylő és családtagjai jövedelemigazolása,
- A jogosultság megállapításakor
- a) a havi rendszerességgel járó - nem vállalkozásból, illetve őstermelői tevékenységből (a továbbiakban együtt: vállalkozás) származó - jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap jövedelmét,
- b) vállalkozásból származó jövedelem esetén a kérelem benyújtásának hónapját közvetlenül megelőző tizenkét hónap alatt szerzett jövedelem egyhavi átlagát
- kell figyelembe venni, azzal, hogy a b) pont szerinti számításnál azon hónapoknál, amelyek adóbevallással már lezárt időszakra esnek, a jövedelmet a bevallott éves jövedelemnek e hónapokkal arányos összegében kell beszámítani,
- c) nem havi rendszerességgel szerzett jövedelem esetén a kérelem benyújtásának hónapját közvetlenül megelőző háromhónap alatt szerzett egyhavi átlagáról szóló nyilatkozat.
- amennyiben a kérelmező, közeli hozzátartozója illetve a háztartásában életvitelszerűen vele együtt lakó más személy rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik, úgy az erről szóló nyilatkozatot és a Foglalkoztatási Osztály igazolását arról, hogy regisztrált álláskereső és ellátásban nem részesül, azon személyek kivételével, akik betegségük, egészségi állapotuk miatt nem képesek a Foglalkoztatási Osztállyal együttműködni és ezt orvosi igazolással alá tudják támasztani vagy e rendelet alapján ápolási támogatásban részesülnek.
- A tizenhatodik életévet betöltött gyermek, nagykorúvá vált gyermek tanulói, illetve hallgatói jogviszonya érvényes diákigazolvánnyal igazolható.
A kérelem kötelező tartalma
Kérelem nyomtatványon feltüntettek.
Megjegyzés
Azt a lakásigénylőt, aki nem felel meg a szociális helyzet alapján történő bérbeadás feltételének a Polgármester a névjegyzékbe történő felvételét határozattal elutasítja.
Tájékoztató
TÁJÉKOZTATÁS
A szociális bérlakások bérbeadásának módja Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló 23/2012. (VI.22.) Önkormányzati rendeletében (a továbbiakban: rendelet) került szabályozásra.
A rendelet szerint szociális helyzet alapján lakás bérletére az a nagykorú személy jogosult, aki a kérelem benyújtásának időpontjában legalább 5 éve Budaörs Város közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkezik, és életvitelszerűen itt is lakik, és akinek családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja a 85500 Ft-ot, egyedülálló esetén a 142500 Ft-ot.
Jelen kérelemhez csatolni kell:
- a kérelmező és családtagjai részéről a kérelem benyújtását megelőző 6 hónap jövedelméről szóló igazolást
- a kérelmező és családtagjai vagyonnyilatkozatát.
A jövedelmet munkáltató által kiállított jövedelemigazolás, vállalkozó vagy őstermelő esetén NAV igazolás a kérelem benyújtását megelőző évről, és könyvelő által kiállított igazolás az elmúlt 6 hónap jövedelméről, családtámogatások esetén a bankszámlakivonat vagy postai kifizetési szelvény, munkanélküliség esetén a Foglalkoztatási Osztály igazolása, és nyilatkozat alkalmi munkavállalásról igazolja.
Az űrlap E-önkormányzat portálon keresztül történő kitöltéséhez XXXXXXXX regisztrációval kell rendelkeznie!
Ügyintézés indítása
Az E-önkormányzat portál oldalon elérhető űrlapra sajnos közvetlen hivatkozást nem tudunk tenni, ezért az adott ügyet kérjük, hogy keresse meg a portálon! Tovább az E-önkormányzat oldalra
További információk
Az oldalon használt űrlap kitöltővel kapcsolatban a kormányzati ablak segítségvonalán tájékozódhat.
Az elektronikus ügyintézésről az alábbi elérhetőségeken további információk találhatóak:
Ügyintézés indítása
A településképi vélemény kérését ezen a felületen kell elindítani.
Tovább az ÉTDR oldalraAz űrlap ügyfélkapun keresztül történő kitöltéséhez ügyfélkapu regisztrációval kell rendelkeznie!
űrlap beküldése az ePapír oldalon
űrlap online kitöltése és beküldése iForm-al
Tovább a Magyarorszag.hu oldalra
A magyarorszag.hu oldalon használt űrlap kitöltővel kapcsolatban a kormányzati ablak 1818-as segítségvonalán tájékozódhat.