Hírek
A képviselő-testületi ülésen történt április 28
A Versenyképes Járások Program lényege, hogy az egyes települések helyi iparűzési adójának 2025. évi többlete bekerül egy közös területfejlesztési alapba, amelyre pályázhatnak külön a települések vagy összefogva. A pályázat meghirdetett célja, hogy olyan fejlesztéseket valósítsanak meg a pénzből, amely egyszerre több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő projektek valósuljanak meg.
A képviselő-testület szándéknyilatkozatot fogadott el azoknak a fejlesztéseknek a listájáról, amelyekkel pályázni szeretne. Ezek között szerepel például helyközi tömegközlekedés támogatása Budaörs, Budakeszi és Nagykovácsi között, kerékpárút tervezése Budakeszi, Budaörs és Törökbálint között, központi térfigyelő kamera rendszer kiépítése a Budaörsi Rendőrkapitányság épületében, valamint egy hibrid hajtású 8-9 fős kisbusz beszerzése az Esély Szociális Társulás részére. Egyúttal felhatalmazták a polgármestert a szükséges egyeztetés lebonyolítására és a konzorciumi megállapodások megkötésére.
Ezen az ülésen döntöttek arról is, hogy az önkormányzat vis maior pályázatot nyújt be a Kőszirt utca 1607. hrsz. ingatlan partfal károsodásának és a Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtárnál ismeretlen üreg beszakadásának megoldásához. A város biztosítja mindkét esetben a pályázathoz szükséges 10 százalékos önrészt.