A Bölcsődék Napja 2010-től vált államilag elismert ünneppé. A dátum arra emlékeztet, hogy ezen a napon, 1852. április 21-én nyitották meg Budapesten, a Kalap utcában az ország első bölcsődéjét.

Budaörsön is több mint 70 éve működnek bölcsődék, méghozzá az utolsó évtizedekben messze az országos átlagot meghaladó színvonalon. Tudatos munkával olyan környezetet teremtettünk ezen a területen is, hogy gondoskodásban és odafigyelésben mindent megkaphassanak a városunkban élő legkisebb gyerekek.

Már elérte az egymilliárd 200 millió forintot az összeg, amit évente a bölcsődékre költünk, de tudjuk, minden pénzt megér, hogy biztonságban és jó körülmények között legyenek a gyerekeinket. Nagyon igyekszünk anyagilag is megbecsülni az itt dolgozókat, mert csak az képes százszázalékosan a munkájára koncentrálni, akit nem feszítenek folyamatosan az elemi megélhetési gondok.

Ezen a területen pedig különösen kiemelkedő szerepe van az emberi tényezőnek. Hiszen a lehető legnagyobb bizalomra van szükség ahhoz, hogy reggelente nyugodt szívvel hagyhassuk ott gyerekeinket a bölcsődében. Megannyi visszajelzésből tudom, hogy a budaörsi szülők messzemenően elégedettek a bölcsődei ellátással, amiért nagyon nagy köszönet illeti az ott dolgozókat.

Sokaknak csak a gondozónők jutnak eszükbe, amikor a bölcsődékre gondolnak, pedig rajtuk kívül még rengeteg ember összehangolt munkája szükséges ahhoz, hogy minden tökéletesen működjön. A takarítók, a kertészek, a fűtők, a karbantartók, a konyhai személyzet, az irodai dolgozók mind-mind ugyanolyan nélkülözhetetlenek. Nekik is ugyanúgy jár a köszönet, mint azoknak, akik egy kicsit jobban az előtérben állnak.

Miközben az önkormányzat nevében is köszönetemet fejezem ki a munkájukért, biztosítom a bölcsődei dolgozókat, hogy a jövőben is pontosan ugyanannyi figyelem irányul majd erre a területre, mint a korábbi években.

Wittinghoff Tamás

Budaörs város polgármestere