Wittinghoff Tamás, polgármester megköszönte, hogy június 9-én nagyon sok budaörsi ment el választani és azt is, hogy a Budaörs Fejlődéséért Egyesület jelöltjeit meggyőző fölénnyel választották meg. Ez nagy megtiszteltetés, de egyben nagy felelősség is - hangsúlyozta.

Majd elmondta, hogy a választások előtti napokban olyan információ jutott a Budaörs Fejlődéséért Egyesület képviselőinek tudomására Hauser Péterrel kapcsolatban, ami a képviselőcsoport számára morálisan vállalhatatlan. Ezért azt a döntést hozták, hogy a továbbiakban Hauser Péter képviselő nem tagja sem a Budaörs Fejlődéséért Egyesületnek, sem az önkormányzati frakciónak. A mandátumának sorsáról Hauser Péter rendelkezik.

Dr. Czuczor Gergely (FIDESZ-KDNP) gratulált Wittinghoff Tamásnak valamint a megválasztott és listáról bejutott képviselőknek. Megköszönte mindenkinek, aki a Fidesz-KDNP jelöltjeire szavazott, majd arról beszélt, hogy nyitottak a konstruktív együttműködésre. Majd felhívta a hivatal figyelmét, hogy a Tátra utca végében régóta áll egy autó, ami nehezíti a közlekedést. Kérte a műszaki ügyosztályt, hogy szüntessék meg ezt a forgalmi akadályt.

Lőrincz Mihály, a műszaki ügyosztály vezetője válaszában elmondta, hogy a közterület felügyelet intézkedni fog. Utánanéz, mi az oka annak, hogy eddig nem szállították el a gépjárművet.

Farkas Benedek (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) köszönetét fejezte ki a műszaki ügyosztálynak, hogy a Rézvirág utcai csőtörés kapcsán gyorsan reagáltak. Hozzátette, hogy közösen a műszaki ügyosztály kollégáival körbejárják az érintett területeket, megnézik milyen károk keletkeztek és ezek hogyan orvosolhatók.

Wittinghoff Tamás, polgármester ehhez kapcsolódóan hozzátette, hogy a víziközmű szolgáltatók országszerte nagy bajban vannak, mert az általuk beszedett díjak nem fedezik a költségeket és állami kiegészítő finanszírozás sincs.

Laczik Zoltán (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) elmondta, hogy a legutóbbi testületi ülésen hozott döntés értelmében a Szálláshegy utca egy részét átnevezik Víg utcává, tulajdonosi kérelem alapján. Jelezte, hogy a döntés óta több ott lakó fordul hozzá és a hivatal felé is azzal a kéréssel, hogy ne történjen lakcímváltozás. Érdeklődött, hogy hol tart jelenleg az egyeztetés a lakossággal.

Dr. Bocsi István, jegyző válaszában elmondta, hogy sok rendezetlen cím található Budaörsön, és ezt a problémát meg kell oldani, mert ez rengeteg embert akadályoz a leghétköznapibb ügyeik elintézésében. Még nem történt érdemi intézkedés, így egyelőre senkinek a címe nem változott meg. Mielőtt bármilyen címváltozás bekövetkezne, értesítik a lakosokat. Azok számára, akik már régóta az adott címen laknak, nehéz lehet a változás, de erre szükség van, mert a rendezetlen címek nagyon sok valós problémát okoznak. Példaként említette, hogy az ilyen lakók nem indulhatnak pályázatokon, nem tudnak internetet bevezetni, de a mentők sem találják meg a címet.

Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) elmondta, hogy minden diáknak kötelező teljesítenie 50 órányi közösségi szolgálatot. Arra kérte a BTG vezetőit, hogy segítsék a budaörsi gyerekeket ennek a kötelezettségüknek a teljesítésében. A Herman Ottó Általános Iskola futópályáján és kézilabdapályáján jelentősen megnőtt a gaz, ezért kérte a műszaki ügyosztályt, hogy végezze el a kaszálást. A Breztfeld parkolóban 17 üres üveget dobtak el a földön, pedig a szelektív gyűjtő nincs messze. Kéri a BTG-t, hogy küldjenek ki valakit a szemét összegyűjtésére.

Török István, képviselő elmondta, hogy bár tudja, a városi csapadékvízcsatorna rendszerének tervezésekor nem lehetett számítani azokra a nagy mennyiségű csapadékokra, amelyek manapság előfordulnak, de ezek mégis komoly problémát okoznak a lakosoknak és sürgős intézkedésre van szükség. Az is valószínű, hogy dugulás van a csatornában. Emellett arról is beszélt, hogy az Ifjúsági Parkban szombat éjszakánként fiatalok hangosan buliznak, ami zavarja az ott élőket. Mivel ez Budapest,XI. kerületi önkormányzat területe, ezért kéri a jegyzőt, hogy vegye fel a kapcsolatot velük. A szúnyogirtás jelenleg nem elég hatékony, ezért javasolja a kémiai légi szúnyogirtás kipróbálását.

Wittinghoff Tamás, polgármester hozzátette, hogy a szúnyogirtás kérdésében két tábor van: az egyik az azonnali irtást támogatja, míg a másik a kémiai szerek környezetkárosító hatásai miatt ellenzi azt. Érdnek nehezen sikerült engedélyt kapnia a légi szúnyogirtásra. Kéri a BTG-t, hogy vizsgálják meg, kaphatunk-e engedélyt a légi szúnyogirtásra.

A műszaki ügyosztály vezetője válaszában elmondta, hogy nem lehet olyan csatornarendszereket tervezni, amelyek ekkora özönvízre is felkészültek lennének, most például egy nap alatt egy havi csapadékmennyiség esett le. A dugulás is okozhat problémát, illetve az árkok karbantartásának hiánya is közrejátszhat. Ez utóbbi az ingatlantulajdonosok felelőssége, amit néha elfelejtenek. Megvizsgálják, hogy van-e egyéb probléma a túl intenzív esőzéseken kívül.

Kisberk Balázs (Budaörsi Gazdakör) sok sikert kívánt az újonnan megválasztott képviselőknek. Köszönetét fejezi ki a hivatal munkatársainak a segítségért, amivel támogatták a munkáját.

Farkas Benedek (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) felhívta a figyelmet arra, hogy a Csiki csárda környékén gyakran találnak a lakosok patkányokat, ezért kérte a BTG-t, hogy vizsgálják meg a környéket, van-e elég patkányirtó kihelyezve. Az Orchidea és a Csiki utcák kereszteződésnél a munkagépek komoly károkat okoztak, ezért kérte, hogy vizsgálják meg a helyszínt és tegyenek lépéseket a helyreállítás érdekében.

Első napirendi pontként jóváhagyták a 2024. évi költségvetés módosítását. A rendeletmódosítás az évközi állami támogatások, a 2023. évi zárszámadás keretében elfogadott költségvetési maradvány beépítése, valamint a költségvetést érintő határozatok rendeletbe foglalása miatt szükséges.

Budaörs és Törökbálint több évtizedes múltra visszatekintően közösen működtetett egy 24 órás orvosi ügyeletet, amelyet meg kellett szüntetni. Mivel az új állami rendszer előnytelenül érintette a budaörsieket az önkormányzat saját hatáskörben új ellátási szintet vezetett be 2024. március 1-től, amely egyrészt megfelel a megváltozott jogszabályi környezetnek, másrészt továbbra is biztosítja a 24 órás orvosi ellátást Budaörsön. Mivel ez a szerződés csak augusztus 31-ig szól, a folytatáshoz közbeszerzési eljárást kellett kiírni.

A budaörsi 008. számú felnőtt háziorvosi körzetet orvosa, Dr. Nagy Vilmos 2024. július 1-től nyugdíjba vonult. Az alapellátás zökkenőmentes biztosítása érdekében jóváhagyták, hogy az önkormányzat átvegye a feladatot és megbízási szerződések megkötésével lássa el azt, amíg a praxis betöltésére nem találnak megfelelő személyt. Wittinghoff Tamás polgármester a város nevében megköszönte a több évtizedes áldozatos munkát.

Formai okok miatt módosítani kellett a Herman Ottó Általános Iskola udvari játszóeszközén a mászóháló kötélzetének teljes cseréjére hozott határozatot. Ez egyébként a tankerület feladata lenne, de ők nem voltak hajlandók megjavítani.

Döntöttek az uszoda (BVUSS) légtechnikai csőrendszerének javítására és karbantartására vonatkozó munkálatok elvégzéséhez forrás biztosításáról.

Módosították a Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Kft. közszolgálati keretszerződését, különös tekintettel a szúnyoggyérítésre.

Jóváhagyták a Hegyalja utca egy részének elkerítését, amelyre a természetvédelmi terület védelme miatt volt szükség.

Pályázat kiírásáról döntöttek egy Sport utcában található önkormányzati ingatlanról.

Jóváhagyták a Jókai Mór Művelődési Ház részére pótelőirányzat biztosítását.

Az óvodai informatikai rendszerek működtetéséhez szükséges eszközfejlesztésre biztosított forrást a testület.

Jóváhagyták a Csillagfürt Óvodában egy határozott idejű álláshely bővítését.

A Budaörs, Petőfi Sándor utca 50. szám alatti és a Komáromi utca 53. szám alatti önkormányzati ingatlanok értékesítéséről is döntöttek.

Kihirdették egy az önkormányzat tulajdonában lévő bálázógép értékesítésére kiírt pályázat nyertesét.

Módosították a fűtőmű melletti sportpálya nyitvatartási rendjét. A sportpálya vasárnap és ünnepnapokon is nyitva tart, 09:00-14:00 óra között.

A testület úgy döntött, hogy a polgármestert 2024. első félévi munkája alapján jutalomban részesíti.

Sürgősségi indítványként tárgyalták az iparosított technológiával épült lakóépületek felújításának, korszerűsítésének támogatására kiírt pályázatra érkezett jelentkezések elbírálását.

Zárt ülésen tárgyalták egy részletfizetési megállapodás megkötését. Szintén itt döntöttek egy elővásárlási jog gyakorlásáról, két telek megvásárlásáról valamint a „Budaörsi Egészségügyéért Díj” kitüntetés odaítéléséről.