Az első napirend előtti felszólaló, Gergely István (Budaörsi Vállalkozók Egyesülete) jelezte, hogy a Koszorú utca 7. környékén rendszeresen rókákat látnak, ami aggodalomra ad okot. Kérte, hogy az illetékes fővadásznak hivatalosan is jelezzék az észleléseket. Wittinghoff Tamás polgármester válaszában elmondta, hogy az ügyet kivizsgálják.

Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) emlékeztetett rá, hogy a képviselő-testület a májusi ülésen döntött 8 millió forint elkülönítéséről esővízgyűjtő pályázat kiírására. A program sikeres volt, azonban mintegy 150–160 jelentkező nem fért be a támogatott körbe. Ezért kérte, hogy vizsgálják meg a pályázat újbóli kiírásának lehetőségét.

Lőrincz Mihály, a műszaki ügyosztály vezetője tájékoztatása szerint a kiosztott 300 darab esővízgyűjtő tartály csak az első ütemet jelentette, a szükséges források rendelkezésre állnak a BTG Nkft-nél, így a pályázatot ismét kiírják.

Farkas Benedek (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) köszönetét fejezte ki, amiért gyorsan reagáltak és sikeresen megoldották a körzetében korábban fennálló csőtöréses és kábelfektetéssel kapcsolatos problémákat.

Czuczor Gergely (Fidesz–KDNP) a hivatal segítségét kérte a Farkasréti úton elszaporodott rágcsálók irtásában.

Első napirendi pontként módosították a város 2025. évi költségvetési rendeletét. A rendeletmódosítást az évközi állami támogatások beépítése, a 2024. évi zárszámadás keretében elfogadott költségvetési maradvány beépítése, az időközben a költségvetést érintő határozatok rendeletbe foglalása, a felügyeleti, valamint a saját hatáskörű előirányzat módosítások átvezetése indokolta.

Egy apró technikai pontosítás miatt kellett az Esély Szociális Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló rendeletet módosítani.

A képviselők elfogadták a Budaörsi Rendőrkapitányság 2024. évi beszámolóját.

Jóváhagyták, hogy az önkormányzat alkotmányjogi panaszt nyújtson be az Alkotmánybírósághoz a szolidaritási hozzájárulás jelenlegi szabályozása miatt. A testület szerint a jogszabályok sértik az önkormányzat költségvetési önállóságát, aránytalan elvonásokat tartalmaznak, és nem előzték meg őket érdemi egyeztetések.

A képviselők támogatták, hogy az önkormányzat 12 millió forinttal támogassa az éjszakai gyógyszertári ügyelet ideiglenes fenntartását 2025. július 2. és november 2. között Budaörsön. Az NNGYK 2025. március 25-én értesítette az önkormányzatot az ügyelet megszüntetéséről, amelyet a gyógyszertárak üzemeltetői kezdeményeztek.

Dr.Ritter Gergely (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) jelezte, hogy az önkormányzat tárgyalást folytat a gyógyszerészekkel, mert semmiképpen nem szeretnék, hogy a település ügyeletes gyógyszertár nélkül maradjon. Eddig ez központi kötelezettség volt, amit az állam megszüntetett. A gyógyszertárak azzal érvelnek, hogy nem kaptak erre a feladatra külön finanszírozást, ezért ez a tevékenység ráfizetéses volt számukra. Ők úgy kalkuláltak, hogy egy negyedéves működés legalább 12 millió forintot igényel. A testület által megszavazott összeg alapján megindulhatnak az érdemi tárgyalások az ügyelet visszaállításáról.

A képviselők jóváhagyták, hogy Budaörs ismét részt vegyen egy európai uniós URBACT projektben, és támogatták a pályázat benyújtását. A program célja, hogy a város nemzetközi tapasztalatcserén és jó gyakorlatok megosztásán keresztül fejlessze például a Kerékpárral a munkába nevet viselő kezdeményezést.

A képviselők jóváhagyták, hogy az önkormányzat 73,5 millió forintot szabadítson fel céltartalékból a fenntartható parkolási koncepció kidolgozására és a lakossági partnerségre épülő megvalósítás előkészítésére. A cél egy hosszútávon működő, igazságos és fenntartható parkolási rendszer kialakítása, amelyhez külső szakértők elemzései és lakossági egyeztetések is kapcsolódnak.

A kialakult vitában Czuczor Gergely (Fidesz–KDNP) sokallta az összeget, mert szerinte a városvezetés már előre tudja, hogy mit szeretne. Attól tart, hogy ez a fizetős parkolás lenne. Érdeklődött arról is, hogy milyen közvéleménykutatás folyik a városban a helyi önazonosság védelméről szóló törvény kapcsán.

Vágó Csaba kabinetvezető közölte, hogy a parkolási rendszerrel kapcsolatos megbízás egyáltalán nem arról szól, hogyan lehetne fizetőssé tenni a parkolást. A lehető legjobb megoldást várják a szakemberektől.

Farkas Benedek (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) szerint pontosan ez a különbség a Fidesz-kormány és az önkormányzat között, hogy előbbiek mindenféle tudományos megalapozottság és szakmai egyeztetések nélkül hoznak akár egy nap alatt törvényeket.

Czuczor Gergely (Fidesz–KDNP) arra emlékeztetett, hogy az önkormányzati választások idején Hauser Péter (független képviselő) kijelentette, hogy már készen van a koncepció.

Vágó Csaba kabinetvezető leszögezte, sok körben tisztázták már, hogy Hauser képviselő tévesen fogalmazott akkor.

Löfler Dávid (Fidesz–KDNP) is annak a véleményének adott hangot, hogy a városvezetés fizetős parkolást akar.

Vágó Csaba kabinetvezető elmondta, hogy tudományosan megalapozott vizsgálatot folytatnak, amelynek első szakasza, az adatfelvétel már folyik. A következő szakaszban kérik a szakemberektől a megoldási alternatívákat. Ha ilyenek lesznek, be fogják vonni a város lakóit a döntésbe egy közösségi gyűlésen, de ha kell helyi népszavazást is kiírnak az ügyben.

Wittinghoff Tamás polgármester reagált a helyi közvéleménykutatással kapcsolatos kérdésre is. Mint elmondta, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény kapcsán ugyanazért végeznek felmérést, mert nem akarnak a Budaörsön élők feje fölött dönteni. Ez a törvény elvileg arra szolgált volna, hogy megállítható legyen a lakosságszám növekedése. Erre azonban teljességgel alkalmatlan, ráadásul súlyosan sérti az uniós jogot is, hiszen alapvetően korlátozza a magánszemélyek Európai Unión belüli szabad mozgáshoz és az ingatlantulajdonhoz való jogát. Kíváncsi lenne rá – tette hozzá -, hogy mit szólnának a Frankhegyen ingatlantulajdonnal rendelkezők, ha különböző jogi korlátozásokat vezetnének be velük szemben.

A hosszú vitát követően elfogadták szennyvíz víziközmű szolgáltatásra vonatkozó szolgáltatási-üzemeltetési jogviszony létrehozását.

Jóváhagyták a BTG Nkft. keretszerződésének módosítását.

A képviselők megszavazták, hogy az önkormányzat biztosítson 31,361 millió forintot egy mélyfúrású kút létesítésére a Törökbálint 097/98 hrsz. alatti állatmenhely vízellátásának megoldására.

Jóváhagyták azt is, hogy az önkormányzat 4 millió forintot átcsoportosítson a BTG-től a Budaörsi Állatmenhely működtetésére, mivel annak üzemeltetését 2025. június 1-től az Állat- és Természetvédők Budaörsi Egyesülete vette át.

A képviselők támogatták, hogy Budaörs városa konzorciumi formában pályázzon a Hosszúréti-patak rehabilitációját célzó KEHOP-Plusz-2.2.1. programra, és a szükséges előkészítő dokumentumok, mérések és tanulmányok elkészítésére 8 millió forintot különítsen el a 2025. évi költségvetésből. A projektben Budaörs több környező önkormányzattal – köztük Törökbálinttal, Budakeszivel, Biatorbággyal és két budapesti kerülettel – működik együtt.

Elfogadta a testület, hogy a Budaörsi Latinovits Színház részére 10 millió forintot felszabadítson a céltartalékból az önkormányzat a független színházi társulatok budaörsi előadásainak megvalósítására.

Támogatták Szili Orsolya ideiglenes megbízását a Pagony Óvoda igazgatói feladatainak ellátására.

Döntöttek a képviselők a Polgármester 2025. első félévi jutalmáról.

A képviselők sürgősségi indítványként elfogadták a Latinovits Színház Közös Működtetési Megállapodását és jóváhagyták a pótelőirányzat biztosítását, valamint támogatták a színház további álláshelyeinek bővítését.

A képviselők szintén sürgősségi indítványként tárgyalták és támogatták az Írisz Alapítvány számára a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola udvarán játszóeszköz fejlesztésére szükséges forrás biztosítását.

Zárt ülésen döntöttek a Budaörs Egészségügyéért díj adományozásáról. Több ingatlan települési címének megállapításával kapcsolatos fellebbezésről, egy Domb utca 36 négyzetméteres ingatlan kisajátításáról járdasziget kialakítására, valamint a szociális alapellátási szerződés megkötéséről.