Hat héten át koncentráltan figyeltek a Polgármesteri Hivatalban az energiatakarékosságra. A Városháza Energiaközössége ugyanis Karbonböjt címmel hathetes kihívást hirdetett, hétről-hétre más-más energiatakarékossági tippet adva a hivatali munkatársaknak. Budaörs korábban benevezett egy nemzetközi energiamegtakarítási versenybe is, amelyben nyolc európai ország közel száz önkormányzati épülete vesz részt.
A Városháza Energiaközössége a nemzetközi verseny indulása előtt jött létre azzal a céllal, hogy ötleteket, javaslatokat tegyen a hivatal energiahatékonyabb működése érdekében.
A Karbonböjt akció alatt az EnergiaKözösség minden héten megosztott a munkatársakkal néhány tippet, amellyel – a Húsvét előtti böjthöz hasonlóan – önmérsékletet tanúsíthattak az energiafogyasztás és a CO2-kibocsátás terén. Volt, hogy a kétoldalas nyomtatást ajánlották a munkatársak figyelmébe, volt, hogy a töltők áramtalanítása volt a kihíváshoz csatlakozók feladata, de olyan is, hogy a hét egy napján ne egyenek húst, vagy ne használják a liftet.
Az akciónak rendkívül pozitív volt a fogadtatása a hivatali dolgozók részéről, hiszen kihívástól, nemzetközi versenytől függetlenül is mind többen értik meg, az energiamegtakarítás fontosságát, hogy fenntarthatóvá váljon az életmódunk, és ne tegyük tönkre a Földet. A kihíváshoz ezért nagyon sokan csatlakoztak, az újabb és újabb feladatokat beépítve a mindennapi tevékenységeik közé. Az akciónak így remények szerint meglesz a hatása, ami várhatóan a villanyszámlában és költésekben is meg fog mutatkozni.
Sokan eddig is igyekeztek odafigyelni, hogy a gépek, lámpák le legyenek kapcsolva munkanap végén, vagy ha nincs rájuk szükség, de azért új elemek is bekerültek mindennapi tevékenységeik közé. Volt, aki most tanulta meg a kétoldalas nyomtatási módot, más azzal szembesült, hogy lift nélkül is kényelmesen közlekedhet, ami az egészségének is jót tesz, ismét mások számára a húsmenetes napok bevezetése volt új.
Az EnergiaKözösség tagjai abban bíznak, hogy noha egy-egy ajánlás csak egy-egy napra vagy hétre vonatkozott, amikor valamire oda kellett figyelni és teljesíteni azt, ezek az apróságok mégis beépülnek a munkatársak életébe, és a hathetes kihívás lezárultával valamennyien kicsit környezet- és energiatudatosabban fognak élni és dolgozni.