Budaörs Város Önkormányzata fontosnak tartja a hatékony energiafelhasználást, ezért úgynevezett energiapolitikát fogadott el. Ebben a városvezetés elkötelezte magát az önkormányzat és intézményei energiafogyasztásának csökkentése, energiateljesítményük javítása és a káros környezeti hatások mérséklése mellett. Három önkormányzati intézmény, a Polgármesteri Hivatal, a Kamaraerdei Közösségi Ház és a BTG Irodaépülete egy nemzetközi energiamegtakarítási versenyben is részt vesz a célok elérése érdekében.
Energiapolitikát elsősorban a vállalati szektorban szoktak kialakítani, de az utóbbi időben már önkormányzatok körében is terjed annak rögzítése, hogy mit kívánnak tenni energiagazdálkodásuk javítása érdekében. A dokumentum tanúbizonysága Budaörs fenntartható fejlődés és éghajlatvédelem melletti elhivatottságának.
Az energiapolitika rövid, lényegre törő stratégiai dokumentum, amelyben az önkormányzat hivatalosan kinyilvánítja elkötelezettségét saját energiafogyasztásának csökkentése és a negatív környezeti hatások mérséklése mellett. A dokumentum világos célkitűzések rögzítésével iránymutatásként szolgál az önkormányzati dolgozók számára, meghatározza a várt eredményeket, de az állampolgárok számára is példát mutat.
Az energiapolitika elfogadása nem előzmények nélküli: Budaörs 2011-ben csatlakozott a Polgármesterek Szövetségéhez. Ez az európai mozgalom önkéntes kötelezettséget vállal az energiahatékonyság növelése és a megújuló energiaforrások saját területükön történő használata mellett, hozzájárulva ezzel az éghajlatvédelemhez és a fenntartható energiagazdálkodáshoz.
A Budaörsi Fenntartható Energia Akcióterv kidolgozásával és elfogadásával az önkormányzat vállalta, hogy 2020-ig legalább 20%-kal csökkenti a város CO2-kibocsátását. A célkitűzés megvalósítása – főleg a lakótelepi panelprogramnak és a napelemes rendszerek kiépítésének köszönhetően – megfelelő ütemben halad.
A város 2018-ban csatlakozott a GreenDependent Intézet szakmai együttműködésével „COMPETE4SECAP – Fenntartható Fenntartó” projekthez. A projektben nyolc európai ország harminckét önkormányzata vezet be tanúsított energiairányítási rendszert, alakít ki Fenntartható Energia- és Klíma Akciótervet (SECAP), valamint méri össze a különböző energiatakarékossági intézkedések hatékonyságát.
A nemzetközi energiamegtakarítási versenyben 2019 folyamán a nyolc európai ország közel száz önkormányzati épülete vesz részt. Az egyes országok épületei egymással mérkőznek meg – így a három budaörsi épület három-három kaposvári, pestszentlőrinci és újpesti épülettel versenyez.
A verseny indulásakor a Polgármesteri Hivatal 10 fős EnergiaKözössége sorra vette azokat a témaköröket, ahol kisebb-nagyobb beruházással és/vagy egyszerű odafigyeléssel sokat lehet tenni azért, hogy csökkenjen a hivatalban az energiafelhasználás. Ezeket a javaslatokat 2019. február 7-én, csütörtökön állománygyűlés keretében ismertetik a hivatal dolgozóival.
Jelentős lépés az ISO 50001 szabvány szerinti energiairányítási rendszer bevezetése, amelyre szintén idén kerül sor. Ez támogatja az energiahatékonyságot és javítja az önkormányzat energiateljesítményét. A rendszer bevezetésével a szemléletformálás is cél: azaz, hogy az önkormányzat dolgozói – és a jó példák továbbadásával – a budaörsi polgárok is energiatudatosabban éljenek, megváltoztassák szokásaikat energiafelhasználásuk csökkentése érdekében.
A rendszer bevezetésének első lépéseként az energiapolitika deklarálásával az önkormányzat a következőket vállalta:
- figyelmet fordít beszerzési és beruházási folyamatai során az energetikai szempontokra;
- korszerű, energiahatékony és innovatív megoldásokat alkalmaz intézményeinek üzemeltetése során;
- törekszik az energiateljesítmény folyamatos javítására és az energiafogyasztás csökkentésére a legfontosabb működési területeken;
- MSZ EN ISO 50001:2018 Energiairányítási Rendszert vezet be az önkormányzati épületekben;
- biztosítja a megfelelő információáramlást és a szükséges forrásokat annak érdekében, hogy az energiairányítási rendszer által kitűzött célokat el tudja érni;
- figyelemmel kíséri az energiateljesítménnyel és az energiafogyasztással kapcsolatos jogszabályi előírásokat, biztosítja az előírásoknak való megfelelést;
- törekszik arra, hogy az önkormányzat munkatársai az energiapolitikát tiszteletben tartsák munkájuk során;
- az energiapolitikát megismerteti az önkormányzat valamennyi munkavállalójával, együttműködő partnerével és a budaörsi polgárokkal.